Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HC 4x02 Megkönnyebbülés

Cím ::  Megkönnyebbülés
Szerző :: Pineapple Bacardi
Fordította :: Aislin
Fandom :: Merlin
Karakterek :: Merlin/Arthur
Korhatár :: PG
Terjedelem ::  drabble, ~700 szó
Jellemzők :: Romantika/Angst
Figyelmeztetések :: spoiler, slash
Megjegyzés :: Fordítás! Eredeti cím: Relief ~ A fordítás a szerző engedélyével készült. Az eredeti fic itt olvasható: http://www.fanfiction.net/s/7449752/1/Relief
Megjegyzés2 :: kóda a 4x02 epizódhoz (The Darkest Hour_pt. 2 – A legsötétebb óra_2. rész)
Tartalom :: „Szégyellem ezt mondani, de megkönnyebbültem.”

Kelt :: 2011. október

Megkönnyebbülés


– Alighanem pihenned kellene – mondja Arthur csendesen. Merlin rápillant a hercegre, aki a tűz mellett ül, egy serleget tartva a kezében, és a magasra csapó lángnyelveket bámulja. – Elvégre a halálodon voltál. – Merlin először nem felel, csak elveszi Arthur hanyagul az ágyra dobott köpenyét, majd a szekrénybe teszi azt.

– Jól vagyok – feleli aztán hasonlóan halk hangon, mintha mindketten ódzkodnának attól, hogy hangosan beszéljenek.  A gyász, ami az egész kastélyba beette magát, szinte kézzel tapintható körülöttük. A lovagok Lancelot vesztét gyászolják, Merlin pedig egészen addig Gwen mellett maradt, míg a lány összes könnye fel nem száradt, s végre képes volt elaludni. Most látja az Arthur arcán végigszántó bűntudatot, aminek okozója, hogy a herceg már tudja: Lancelot magával vitte esküjét a sírba… és az ábrázata ettől jóval korosabbnak tűnik, mint amilyennek valójában lennie kellene.

– Nem emlékszem rá, hogy elájultam volna – szólal meg Arthur elhaló hangon, majd feláll, és leteszi a serlegét az asztalra. Merlin megdermed, és csak mered a szekrénybe, miközben a keze szinte hozzáfagy az inghez, amit épp kivenni készült. – A Cailleach kész volt feláldozni engem, úgyhogy nem értem, miért támadt rám.

Merlin nem felel semmit.

Hallja, ahogy Arthur mögé lép, de nem fordul meg, hogy az arcába nézhessen. – Volt egy pillanat, közvetlenül az után, hogy felébredtem, mikor azt hittem, tényleg megtetted – mondja a herceg.

Merlin kifújja az addig benn tartott levegőt. – Azt hiszem, ki kellene cserélnem az ágyneműt – mondja, mert semmi jobb nem jut az eszébe. A szája teljesen kiszáradt.

Arthur hangja nagyon közelről szól. – Merlin, figyelsz te rám?

– Igen – suttogja a varázsló, hiszen hogy is ne figyelne rá? Mindent Arthurért tesz, érte él – azért, hogy megvédhesse őt, a jövendőbeli királyt, a világ szörnyűségeitől. Merlin megfordul, és a szemébe néz. Arthur arca árnyékba borul; az egyetlen fényt a kandallótűz, és a Merlin által meggyújtott néhány gyertya adja. – Figyelek.

– Egy pillanatra azt hittem, feláldoztad magad, hogy megmentsd az életem – mondja Arthur –, de aztán megláttalak, és rájöttem, mit tett Lancelot. – Hangosan kifújja a levegőt, kezével a hajába szánt, a szeme elsötétül. – És szégyellem ezt mondani, de megkönnyebbültem. Megkönnyebbültem, mert legalább te életben maradtál.

– Arthur – sóhajt fel Merlin.

– Milyen emberré tesz ez engem? – kérdi Arthur, és hallani lehet, mennyire dühös önmagára. – Mégis milyen ember érez megkönnyebbülést egy bajtársa halála felett? – Egy futó pillanatig Arthur olyan megtörtnek látszik, mintha valami hatalmas, szörnyű igazságtalanságot követett volna el… Az ábrázata egyáltalán nem tetszik Merlinnek.

– Hagyd abba – sziszegi a fiú, hirtelen maga is feldühödve, miközben megragadja Arthur karját. – Ne büntesd magad ezért.

Merlin mérges, mert felismeri a gondolatot Arthur tekintetében, a gondolatot, hogy Arthur boldogan megtenné ismét – hagyná, hogy Lancelot feláldozza magát –, mert ez azt jelentené, hogy Merlinnek nem kell meghalnia. A varázsló tudja. Tudja, mert olyan sokszor érezte már ezt ő is. Ezt a folyamatos, fenyegető érzést, ami arra sarkallja, hogy bármire képes legyen Arthurért. Álmodott már róla, hogy a varázserejével mindent és mindenkit elpusztít, aki arra vetemedne, hogy elvegye tőle a herceget, aki bántani merészelné őt.

Arthur lepillant Merlin erősen szorító kezeire, és a fiú csak ekkor ébred rá, hogy mit csinál, hogy milyen közel kerültek egymáshoz. – Megtettem volna, tudod? Odaadtam volna magam a Cailleach-nek – szólal meg Arthur, egyenesen Merlin szemébe nézve, mintegy kihívásként.

– Tudom – bólint Merlin, hiszen jobban érti, mint ahogy azt Arthur sejtené. – Ahogy én is.
 
Arthur ismét ránéz, és a szeme halványan kitágul, mintha ugyanarra a következtetésre jutottak volna; hogy egy napon ez az egymás megvédésére irányuló felelőtlen vágy lesz mindkettejük veszte. Arthur kissé előrehajol, a szemei egyszerre nagyon sötétek, és Merlin csak várja a pillanatot, amiről tudja, hogy sosem fog eljönni – hiszen Arthur is biztosan tisztában van vele, hogy nem kellene még bonyolultabbá tenniük a dolgokat, még akkor sem, ha Merlin szeretné, olyan veszettül szeretné...

– Ideje menned – mondja végül Arthur rekedt hangon, majd hátrál egy lépést, és a tekintetét elfordítja Merlin arcáról. – Távozhatsz.

Merlin lassan bólint, kifújja a benn tartott levegőt, majd az ajtó felé indul – és közben eltöpreng azon, hogy a mellkasát hasogató fájdalom vajon el fog e csitulni valaha is.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Kritika Klub

Eddy, 2013.02.25 15:52

Kedves Aislin! Mit ne mondjak, fantasztikus történetet választottál, köszönöm (köszönjük) szépen a fordítást. E nélkül sosem akadtam volna rá erre a gyönyörűségre. Hiába slash, ami feltételezi az OOC karaktereket, mindkettejüknél sikerült megőrizni a személyiségüket, a gondolkodásmódjukat, tényleg Merlint és Arthurt láthattuk :)
Amikor ennél a résznél jártunk, nem is gondoltam volna rá, hogy egy ilyen jellegű slasht lehet kihozni belőle, de így visszagondolva tényleg nagy lehetőség van benne. Csak azt sajnálom, hogy ilyen kis rövid lett, szívesen olvasnám még tovább.
Elsősorban a heppi endeket szeretem, de ahogy Saszta is írta, a "beteljesületlen szerelem" hozzájuk talán jobban illik. És itt a végén, Merlin gondolata(i), hogy az egymás iránti érzéseik, hogy nem tudják elengedni egymást, inkább feláldozzák magukat a másikért, ez fogja a vesztüket okozni.
Ez a keserédes hangulat, ami átlengte a történetet, engem nagyon megfogott, és ez az utolsó sor... Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a sírás határán vagyok.
Eddy, Kritika Klub

Kritika Klub

Saszta, 2013.02.03 19:33

Kedves író! :)

Üde foltja ez a Merthur ficeknek, egyszerűen imádtam mindent sorát!
A beteljesületlen szerelem annyira sorsszerű az ő esetükben, éppen ezért örültem meg annyira, mikor végül kiderült, hogy ez a szösszenet így fejeződik be! Jó volt, hogy mindketten bevallották a másiknak, hogy képesek lennének feláldozni magukat a másikért. Ez a rész nagyon aranyos volt, mégsem esett az író túlzásokba, egyik fél sem volt érzelgős, pedig nagyon könnyű beleesni ebbe a hibába. A Merthur sztorikat elég nehéz úgy megírni, hogy mindkét fél önmaga maradjon.
A fordításért pedig külön gratulálni szeretnék neked, nem könnyű dolog ám ilyen szépen lefordítani egy kis történetet sem, te viszont jól megoldottad a feladatot, s sikerült átadnod nekünk ezzel a mű keserédes hangulatát.

Köszönöm neked, hogy megosztottad velünk eme szép történetet, s még egyszer gratulálok a fordításért! :)

Saszta Kritika Klub Tag (a Merengő fórumán megtalálsz minket)

oh

Seiryo, 2012.10.07 22:19

Még sosem olvastam beteljesületlen Merthurt, érdekes volt. :) Kicsit elszomorító is, de nagyon 'szép' a hangulata. Jó volt olvasni. :)

:))

Myra, 2011.12.29 21:14

Érdekes fanfic az biztos, tetszik:))