Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HC 4x03 Minden amire vágyott

Cím ::  Minden, amire vágyott
Szerző :: happilyinsane13
Fordította :: Aislin
Fandom :: Merlin
Karakterek :: Merlin, Arthur
Korhatár :: PG
Terjedelem :: drabble, ~400 szó
Jellemzők :: Angst/Dráma
Figyelmeztetések :: spoiler
Megjegyzés :: Fordítás! Eredeti cím: All He Wanted  ~ A fordítás a szerző engedélyével készült. Az eredeti fic itt olvasható: http://m.fanfiction.net/s/7467995/1/
Megjegyzés2::  kóda a  4x03 epizódhoz (The Wicked Day – Az átkozott nap)
Tartalom :: A reggeli előtt ülve Merlin ráébred, hogy egyszerre szerzett meg és veszített el mindent.

Kelt :: 2011. október

 

Minden, amire vágyott

 

Merlin szórakozottan rágcsált egy falat almát az Arthur szobájában lévő istenverte reggeliző asztalka egyik végében ülve. Vele szemben Arthur lassan, szinte már kényszeredetten evett. Lehetett bármily éhes is a test, a gyász nem sok helyet hagyott a gyomorban. Merlin alig bírta nézni őt, alig bírt ott ülni, miközben Arthur a szeme láttára zuhant magába, ezzel is tovább növelve a varázsló szívére nehezedő súlyt.

Merlin végre megszerezte azon két dolog egyikét, amire hosszú ideje vágyott már, közben azonban elveszítette a lehetőséget a másikra. Arthur végre elismerte őt a „barátjának”, de most, hogy kitüntették ezzel a címmel, rettenetes fájdalom hasogatta a mellkasát. A testét átjáró bűntudat leírhatatlan volt.

Akármilyen ellenszenves is volt számára Uther, Merlin soha nem lett volna képes megölni valakit, akit Arthur ennyire szeretett… és aki pontosan ugyanúgy szerette Arthurt.

Most csak némán ült, pürésre rágott almával a szájában, és bambán meredt a hercegre. Arthur nem vette észre, és Merlin tudta, hogy csak azért nem, mert Arthur jelenleg semmire nem képes odafigyelni.

Semmi nem jön ingyen, ébredt rá Merlin. Arthur születésének komoly ára volt. Most pedig a barátságáért is fizetni kellett.

Soha nem mutathatja majd meg Arthurnak az ujjaiban lobogó fényt, vagy a ragyogó aranyszínt, ami időnként felvillan a szemében. Azt a gyönyörű, fényes, ocsmány, visszataszító fényt. Merlin ujjai megrezzentek, mintha a teste fel akarná fedni magát. És egyszerre meghallotta Arthur megtört, dühös hangját…

A varázslat…

Méreg volt az ajkain.

Színtiszta gonosz.

Merlin színtiszta gonosz volt.

És életében először Merlin hitt neki.

És életében először Merlin elhitte, hogy megérdemli a máglyahalált.

Arthur felpillantott rá, mosolyogni próbált, de csak katasztrofális vigyorféle sikeredett belőle. Ám még így is ragyogó volt – valami ocsmány, és mégis gyönyörű, bánat sötétítette vigyor.

Merlin lenyelte a falatot. Ahogy az immár ízetlen pép lecsúszott a torkán, elképzelte, hogy erősen rászorul arra egy kötélhurok, miközben Arthur hangja ott cseng a fülében, gyilkosnak titulálva őt.

Mindegy, hányszor mentette már meg Merlin az életét, csak az számítana, hogy a fiú varázslattal megfosztotta őt az apjától.

Merlin ekkor rájött, hogy elveszített mindent, amire valaha is igazán vágyott. Mivel ilyen mocskos módszerekkel szerezte meg ezt a barátságot, érezte, hogy valójában nem érdemli meg.

Önző módon azonban - miközben Arthur kétségbeesetten próbálta visszatartani a szemében csillogó, felgyülemlő könnycseppeket, Merlin pedig legjobb képessége szerint igyekezett úgy tenni, mintha nem venné ezt észre – arra gondolt: bármire kész lenne, hogy megtarthassa.
De akkor miért érezte magát életében először úgy, mintha haldokolna?
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Kritika Klub

Eddy, 2013.02.25 16:12

Kedves Aislin!
Hm, érdekes megközelítése Uther halálának. A sorozatban ugye csak Arthur részéről ismerhettük meg a dolgot, pedig Merlin majdnem ugyanannyira szenved a halálától (legalábbis a halálának a módjától), mint Arthur. Mégiscsak "megölte" a királyt, egy embert, Arthur apját. A gyilkosság az gyilkosság, és Merlin amilyen érzelmes és érzékeny, nagyon nehezen éli meg. Főleg úgy, hogy azt hiszi, az ő hibája volt. Persze mi tudjuk, Merlinnek sikerült volna megmentenie, ha Morgana nem kavar bele a saját kis varázslatával...
Az a sor, amikor Arthur mondja, hogy "Színtiszta gonosz", utána pedig a "Merlin színtiszta gonosz volt." nagyon mellbe vágott.
A megkönnyebbüléshez azt írtam, hogy keserédes hangulatú, na, itt már csak a keserűséget látjuk.
Abban nem vagyok biztos, de a fent említett sornál Merlin Arthur gondolatait hallotta, vagy azt csak ő képzelte, hogy azt Arthur gondolja/mondja?
Eddy, Kritika Klub

:(

Seiryo, 2012.10.07 22:25

Ilyen szempontból még sosem gondolkoztam el a király halálán ennyire mélyen... de szegény Merlinnek tényleg borzasztó lehetett. Ez is tetszett, bár a hangulat szépen megy lefelé a ficeket olvasva (eddig).